2010. June 4. (Friday) 18:00
Független Színház (Independent Theatre) presents: Tollfosztás / Feather picking

"tolerancia-színház"

Szerző: Balogh Rodrigó
Rendező: Balogh Rodrigó
Színészek:
Szotyi - Oláh Edmond
Babrinka - Lovas Emília
Index - Szkiba József
Mónika - Németh Angelika
Rambó - Német Alfréd Roberto
Jelmez: Sinkovics Judit
Dramaturg: Illés Márton
Zene: Oláh Edmond
Fény: Csornai Levente
Rendezőasszisztens: Szegedi Tamás András

Ismertető:

Hat roma fiatal szokatlan vállalkozásba fogott a közelmúltban, amikor Balogh Rodrigó rendező, oktató vezetésével az általa írt "Tollfosztás" című darabot kezdték próbálni, azzal a céllal, hogy április 2-án a Budapesti Tavaszi Fesztiválon profi felnőtt társulatok mellett mutatkozzanak be. Magyarországon jelenleg még a gyermekszínházi fesztiválokon is csupán felnőtt társulatok szoktak fellépni, az pedig végképp példátlan, hogy 10-22 éves fiatalok felnőtteknek játszanak. A cigányság jelenét kendőzetlenül ábrázoló színházi produkció nem csupán kulturális szempontból jelent áttörést, hanem az oktatás terén is, hiszen a próbafolyamat alatt azok a fiatalok is bizonyíthatták rátermettségüket, akik az iskolában eddig csupán kudarcokkal szembesültek, és akikről tanáraik már-már lemondtak. Balogh Rodrigó ENSZ-díjas színházrendező, Junior Prima díjas oktató közelmúltbeli jogesetekből valamint személyes történetekből írt színdarabja a roma integráció számos olyan visszásságát felszínre hozza, amelyek a közbeszédben is alig jelennek meg, nem beszélve az irodalomról. Bár az elmúlt években a roma művészet nagyobb figyelmet kapott, főként az autentikus illetve romanticizáló művek kerültek reflektorfénybe, miközben a jelenkor cigányságának problémáival alig foglalkozott a hazai kultúra. A "Tollfosztás" napjaink társadalmát mutatja meg és a roma integráció valóságát, annak minden abszurditásával, képmutatásával és borzalmával. A téma komolyságát a feldolgozás humora, a tiszta gyermeki világlátás és elbeszélésmód oldja, ugyanakkor teszi egyszerre még keményebbé. A gyerekek szemén keresztül egy olyan világ bugyrait ismerhetjük meg, amiről kevés és jobbára ferdített információ jut csupán el legtöbbünkhöz. A színdarab öt fiatal egy napját követi végig, akik cigány gyerekeknek rendezett nyári táborból szöknek, és haza akarnak jutni. Számos viszontagságon keresztül megismerik egymást és a felnőttek világának sötét oldalait. Döntéseket kell hozniuk, megoldaniuk olyan problémákat, melyekkel gyerekek csak ritkán szoktak találkozni. Mindeközben múltjuk történetei is megelevenednek, amelyeket - más fiatalokéhoz hasonlóan - szülő-gyerek viszonyok, iskola, szerelem, vágyak, nehézségek és gyermeki játékosság határoznak meg. Ugyanakkor olyan bölcsességeket is megfogalmaznak, mintha már nem is gyerekek volnának, mintha már túl lennének az életen. A reális jeleneteket egyre álomszerűbb helyzetek követik, és fokozatosan szertefoszlik a remény, hogy még valaha hazatérhetnek. Bár a történet - mint végül kiderül - egy álmot jelenít meg, mégis a valóságról fest szigorú képet.